A fenntarthatóság hatása az emberi közösségekre
Vannak olyan közösségek a világon, amik a halászati ágazattól függenek élelmezésük és megélhetésük szempontjából. 3,3 milliárd ember a világon napi fehérje-bevitelének legalább 20%-t halakból szerzi be. A világ népességének legalább 10%-a halászatból tartja el magát. A halászat pedig sok ember számára jövedelemforrás, szükséglet és nem luxus.
A növekvő népességszám és az olyan kihívások miatt, mint az éghajlatváltozás, a fenntartható halászat létfontosságú az élelmezésbiztonság és emberek millióinak megélhetésének megőrzéséhez szerte a világon.
Fenntartható halászat, fenntartható közösségek
Számos közösségben generációról generációra száll a halászat, mint szakma és megélhetési lehetőség. Sok tengerparti településen az egész család ebben és az ehhez kötődő ágazatban dolgozik pl. tengerészet, halfeldolgozás, halmarketing. Ezért is fontos a számukra, hogy a halászatot fenntartható módon űzzék.
Emiatt, ha fenntartható halgazdálkodásból és halászatból származó halkonzerveket, haltermékeket vásárolunk, ezzel támogatjuk, hogy hosszú távon több százmillió ember élhessen meg ebből a tevékenységből.
Óceánok veszélyben
Az óceánok elengedhetetlenek az élethez itt a Földön. A bolygó felszínének több, mint 70%-t borítják be, szabályozzák éghajlatát és ellátják oxigénnel.
Az óceánok 34,2%-a túlhalászott – a hal és tenger gyümölcsei milliók számára biztosít elsődleges fehérjeforrást, és ez az utolsó olyan emberi táplálék, ami valóban vad.
Mi a túlhalászás?
Ha túl sok halat fognak ki, és nincs elég felnőtt egyed a szaporodáshoz és az egészséges populáció fenntartásához, az állományt túlhalásszák. Összességében a halállományok egyharmada túlhalászott. Ez az ökoszisztémák összeomlását okozhatja, ami negatív következményekkel járhat az egészséges óceánból élők számára. Pl. 1992-ben a kanadai Grand Banks tőkehal-halászati vállalat a túlhalászás miatt tönkrement, és ennek következtében 35.000 halász és halüzemi dolgozó vesztette el állását.
Emellett a túlhalászás súlyosan befolyásolhatja a biológiai sokféleséget, hiszen nem csak a halakat, hanem más tengeri élőlényeket is érint. 1970-2012 között a tengerben élő fajok száma csaknem a felére csökkent (49%).
A túlhalászás megállítható, ezért foglalkozik ezzel egyre több szervezet, és vesz részt ebben a munkában egyre több halászat és halfeldolgozó vállalat is. Jelenleg a világ halászatainak egynegyede rendelkezik a fenntartható halászat védjeggyel.
A túlhalászás mellett a legnagyobb veszélyt az illegális és a pusztító halászat okozza.
Mi az illegális halászat?
Az illegális halászat jellemzően az engedély nélküli halászat, a zárt területen történő halászat, a tiltott felszereléssel, a kvótán túli, vagy a tiltott fajok halászata. A fenntarthatóság jegyében több szervezet is azon dolgozik, hogy ebből a halászatból ne kerülhessen haltermék a legális kereskedelmi láncolatba.
Mi a pusztító halászat?
A legpusztítóbb halászati gyakorlatok közé tartozik a ciános halászat és a robbanóanyagok használata. Egyes országokban még mindig alkalmazzák a cianidot a halak elkábítására, ami megkönnyíti a kifogásukat.
Másutt robbanóanyagok, például dinamitot használnak a halak elpusztítására, így azok a feljönnek a víz felszínére, és így hálókkal könnyen összegyűjthetik őket. Ezek a pusztító halászati gyakorlatok visszafordíthatatlan károkat okozhatnak az élőhelyekben és az ökoszisztémákban.
A fenntarthatóság mérése
Egy halászat fenntarthatósága annak méretétől, földrajzi elhelyezkedésétől vagy az alkalmazott halászati módszertől függetlenül is meghatározható. Amikor a halászatot egymástól függetlenül értékelik az MSC (Marine Stewardship Council) szabványa szerint, három fő elvet kell figyelembe venni:
Fenntartható halállományok
Elég hal maradt az óceánban? A halászatnak olyan szinten kell lennie, hogy a végtelenségig folytatódhasson, és a halállomány produktív és egészséges maradhasson.
A környezeti hatás minimalizálása
Mik a hatások? A halászati tevékenységet gondosan kell kezelni, hogy az ökoszisztémán belül más fajok és élőhelyek egészségesek maradjanak.
Hatékony halászati gazdálkodás
A vállalat működése megfelelően irányított? A fenntartható halgazdálkodást, halászatot gyakorló cégeket folyamatosan ellenőrzik, meg kell felelniük a vonatkozó jogszabályoknak, és alkalmazkodniuk kell a változó környezeti körülményekhez. Ehhez pedig folyamatos fejlesztésekre van szükség.
Az Íztengernél mi olyan halkonzerveket forgalmazunk, amik környezettudatos feldolgozási eljárással készülnek, és fenntartható termőterületekről származnak. Nézd meg válogatott, prémium halkonzervjeinket!