Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Kovács Antal örökös magyar bajnok sommelier

Kovács Antal örökös magyar bajnok sommelier
Aki szereti a jó minőségű bort, annak számára ismerősen cseng Kovács Antal sommelier neve.

Hogyan vált Kovács Antal a magas szintű borkultúra emblematikus figurájává?

Kovács Antal, az egyik legismertebb magyar sommelier. Pályáját a rendszerváltás idejében, 1989-ben kezdte. Végigjárta a vendéglátás szamárlétráját, és közben mindent megtanult a borról, amit csak lehet! Ő volt az első olyan sommelier, aki Magyarországon háromszor is (1994.,1995.,1997.) elnyerte a magyar bajnoki címet a sommelierek versenyében, és ezzel elsőként lett örökös magyar bajnok.

Sommelier-ként az ország egyik legnevesebb éttermében, a Gundelben dolgozott 7 évet, majd innen Zwack Péter csábította magához. Jelenleg egy kis csapattal a háta mögött a saját – naturális borokat gondozó – webshopját üzemelteti Pinceáron néven. Küldetésének tekinti, hogy csak természetes anyagokból készített, kézműves magyar borokat ismertessen meg a fogyasztókkal. A pinceár, pedig azt jelenti, hogy a vásárló az ő üzletében ugyanazon az áron veheti meg az adott bort, mintha a pincében tenné azt.

És hogy mi a különleges Kovács Antal borkereskedésében?

Antal egyedülálló képességének és gyakorlatának köszönhetően szelektálja számunkra az igazán minőségi borokat, írja le a bor karakterét, és ajánlja különböző alkalmakra, bortípus, talajtípus, borrégió, de még a borospohár fajtája szerint is! Így aztán nem tévedhetünk bármelyiket is választjuk, a legfontosabb vendégünk számára is nyugodt szívvel nyithatjuk ki a nála vásárolt palackokat.

Kovács Antal örökös magyar bajnok sommelier

Hol találkozhattam Kovács Antal sommelier-vel?

Antal ismertségét nem csak a szakmai eredményeinek köszönheti, hanem annak is, hogy igazi karakter. Nem véletlen, hogy gyakran kérik fel szereplésre tévék, rádiók, és újságok is. Ezért is találkozhattunk vele korábban az RTL Klub több műsorában (Receptklub, EstiShowder), a TV2 vagy éppen az OzoneNetwork műsoraiban. A TV-szereplések mellett hallhattunk vele készült riportokat a Kossuth Rádió, Gazdasági Rádió, vagy éppen az InfoRádió adásaiban.

És hogy kerül Kovács Antal sommelier az Íztenger házatájára?

Mi, az Iztengernél elkötelezett hívei vagyunk a kulináris élvezeteknek, szívesen kóstoljuk minőségi, feltörekvő pincészetek, még nem agyon "hipe"-olt borait. Antalt korábbi borkóstolókról ismertük, szívesen vettük ajánlásait, hallgattuk szakértelmét.

Antalról megtudtuk, hogy a kiváló minőségű borok mellett az egyéb gourmet élvezeteket sem veti meg, és szívesen párosít kulináris különlegességeket az általa felfedezett borokhoz.

Így a közös szenvedélyünk hozott össze minket, és Antal ezentúl heti rendszerességgel kóstol és párosít halrilette-ket, haldip-eket, haltapas-okat; prémium halkonzerveket, és különleges algatermékeket, és ajánl hozzá borokat borüzletéből.

Kovács Antal örökös magyar bajnok sommelier

Tarts velünk és kóstolj gourmet termékeket!


 

Tartalomhoz tartozó címkék: alga halkonzerv rilette tapas